A Halak heti horoszkója
Febr.20-márc.20
Kemény hónapok jönnek, és ez a hét még csak egy laza bevezető. Nyár közepéig tombolsz. A Nagy Orákulum jelez kicsapongást, mértéktelenséget, rossz végzetű kalandokat, békétlenséget, nyughatatlanságot.
Ezt még tetézi kielégületlenség, lázongás, folytonos sikertelenség, ennek következtében pótszerek gyakori és túlzó élvezete. Állandó összeütközés felsőbb hatóságokkal, hivatalokkal. Folytonos balhék önfejűség és randalírozás miatt.
Tehát a tanüggyel sok bajod lesz, vagyis inkább nekik veled. Semmi nem zárja ki, hogy kizárnak a felsőoktatásból, vagy hogy ittasan felbőszítsd a hivatali apparátust. Ennek örömére és minden jó szándékod ellenére a kedveseddel is sikerül egy feledhetetlenül rossz
Valentin napot összehoznod. Úgy viselkedsz, mint egy elkényeztetett, önző óvódás. Valójában persze semmi gond, a lélek egy szuper flexi-form alakzat. Emlékező anyag.
Az, hogy össze vagy zavarodva, majd elmúlik. Aki akar, majd megbocsát. Neked meg csak jót tesz, ha tudod, milyen hatással vannak a százszorszépekre a gammasugarak, a kényelem, és az, ha már maga sem tudja, mit szeretne.
Viszont azzal számoljál, hogy a hét közepétől az enyhe anyagi bomlás jelei kezdenek mutatkozni a pénztárcádon. |